SERVICE DESK MUNKATÁRS
(Székesfehérvár, Mártírok útja 3/B)
MI
- Geomant (név eredete: „geomancy”, nincs közünk a földméréshez)
- Hazai örökség (alapítás éve: 2000, induló létszám: 4 fő)
- Jelenleg több mint 100 fős nemzetközi csapat (angol, ausztrál, román, magyar telephelyek; + európai franchise partnerek)
- Call center informatika (szakmai tanácsadás, fejlesztés, integráció, támogatás)
- Arany középút munkahely (elég nagy, hogy stabil, elég kicsi, hogy emberi legyen)
A LEHETŐSÉG
- Cégünk nemrégiben új fióktelepet nyitott Székesfehérvárott, három új kollégánk azóta már belakta az irodát, most 4. társukat keressük
- Munkaidőd jelentős részében ügyfeleink megkereséseit fogadod majd, és a felmerült hibák megoldását koordinálod mérnöki csapattársaid bevonásával, illetve folyamatos fejlesztés mellett te is egyre inkább bevonódsz a hibák elhárításába
- A te felelősséged lesz, hogy ügy ne maradjon lezáratlanul, és rendszeres tájékoztatást kapjanak partnereink a felvetett hibák megoldásának állapotáról
- Szorosan dolgozol majd együtt az értékesítési csapattal és a könyvelőkkel, hogy az ügyfélszolgálati tevékenységhez kapcsolódó teljesítési igazolások elkészüljenek, és így számlázni tudjunk partnereink felé
ÉRDEMES HOZZÁNK CSATLAKOZNOD, MERT
- A családias légkör garantált
- Szakmai fejlődésednek csak te szabhatsz határt
- Stabil cégnél tölthetsz be egy színes, változatos munkakört
A MUNKAKÖR SIKERES BETÖLTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES LEGFONTOSABB SZEMPONTOK
- Konstruktív és hatékony kommunikáció
- Precíz adminisztráció
- Az ügyfelekkel és munkatársakkal szemben i türelem és segítőkészség
- Kiemelt érdeklődés az informatika és/vagy telekommunikáció világa iránt (minél több gyakorlatod van, annál könnyebb és gyorsabb a betanulás és az előrelépés)
- Legalább középfokú angol (szóban ÉS írásban)
- Magabiztos ROMÁN nyelvtudás (hogy a romániai ügyfeleink támogatását is egy csoportból oldhassuk meg a jövőben)
Ha úgy gondolod, hogy a fentiek alapján minket egymásnak találtak ki, akkor JELENTKEZZ szakmai önéletrajzzal (angol nyelvű a preferált, de a magyar is megfelelő), és én ( a szerző ) igyekszem minél hamarabb visszajelzést adni!
Megjegyzés:
Motivációs levelet csak akkor küldj, ha van időd és energiád olyan információkkal megtölteni, amik nincsenek benne az önéletrajzban , és amik egyértelműbbé teszik, hogy miért te vagy „ A” legrátermettebb pályázó! A motivációs levél hiányát tehát nem tekintjük hátránynak, de egy jól megírt változattal tehetsz szert előnyre!